A Nagy nap megismételhetetlen. Számunkra az a legfontosabb, hogy megfelelő módon rögzítsük mindezt számotokra. A felvételek minden esetben több szögből készülnek, a lehető legjobb felvételek érdekében. A kapcsolatfelvétel után egy személyes találkozó során megbeszéljük, hogy mit szeretnétek pontosan. A technikai hátterünk adott, így szinte minden megvalósítható.
Készülődés - fotózás
A készülődés során remek felvételek készülhetnek, melyeket a rövid összefoglaló videóban fel tudunk használni. Ezek alaphangulatot adnak a videónak és a highlights-nak is. Amennyiben kéritek, úgy a fotózáson is jelen lehetünk. Ez utóbbi többféleképpen is megoldható. Legyen szó akár a Nagy napon, vagy egy korábbi időpontról.
Kikérő
Az események általában itt kezdődnek el úgy igazán. Az érzelmeké a fő szerep, mindenki arcára van írva. Esete válogatja, de az első találkozás pillanata is lehet, melyet több szögből rögzítünk, hogy ismét átélhessétek.
Polgári esküvő
Az egyik legfontosabb momentum a nap folyamán, a polgári esküvő. Amennyiben lehetőségünk van rá, az útról is készítünk felvételt (ez függ a távolságtól, időjárástól, stb.) Legyen szó kültéri, vagy beltéri szertartásról, nem jelent gondot.
Templomi esküvő
A polgári esküvő mellett ugyanolyan fontos, ezért szintén minden pillanatát rögzítjük, legyen szó a boldogító “Igen”-ről, vagy a gyűrűhúzásról. Nem felejthetjük ki a rokonságot se, rengeteg megható pillanat kerül felvételre. Rengeteg kreatív pillanatot is felveszünk, mely szintén jó alapja lesz a highlights-nak.
Lakodalom
Minden részlete megörökítésre kerül, esetleges különleges kéréseket is beleértve. A jó hangulat, a játékok, a táncok… mind-mind felejthetetlen részei egy lakodalomnak. Ti érezzétek jól magatokat, a felvételeket pedig bízzátok csak ránk!
Kész felvételek átadása
Rövid határidővel dolgozunk, mely naptári napokban értve maximum 30 nap, melyre garanciát vállalunk!
Mint azt Ti is tudjátok, a technika előrehaladtával már egyre nagyobb terjedelmű, egyre jobb minőségű felvételeket tudunk készíteni. A Full HD minőségű videók, az utómunkát követően is elég nagyok. Semmi probléma, mivel mindenre van megoldás. A felvételeket így két formában adjuk át számotokra!

DVD
A kész felvételeket DVD-n is átadjuk. Ebben az esetben szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy csak és kizárólag minőségromlás útján tudjuk ezt megtenni.
Minden esetben egyedi menü és egyedi kinézetet kapnak ezek a lemezek. A borító és a diskek felületére is a Nagy nap eseményeiből kiválogatott pillanatok kerülnek.
Pendrive
Ahogy azt már említettük, a Full HD minőség nagy előnyének a hátránya a terjedelmes méret. Ahhoz, hogy élvezhessétek a teljes minőséget, készítünk számotokra egy egyedi pendrive-ot is!
Egy kis fa dobozban adjuk át Nektek, de ahhoz, hogy egyedivé váljon, minden esetben gravírozzuk is! A végeredményt a képen láthatjátok.
